Tájékoztatás a 2021.04.19-től érvényes oktatási rendről
Iskolánkban 2021. április 19-étől az 1-4. évfolyamos tanulók ismételten jelenléti oktatással folytatják a tanulmányaikat. Eszerint ezen évfolyamok a hagyományos tanítási rendben, az intézményben végzik órarend szerint a tananyagot.
A délutáni napközis foglalkozást, és azokat a szakköröket, amelyeket 2021. március 08-a előtt is megtartottunk az iskolában, folytatni kívánjuk.
A munka során kiemelt figyelmet fordítunk a higiénés szabályok betartására:
- kézfertőtlenítés,
- a helyiségek megfelelő szellőztetése, fertőtlenítése,
- a kilincsek, mosdók, folyosók, minden szünetben történő fertőtlenítése, továbbá
- az iskola épületbe lépéskor reggel hőmérséklet mérése minden tanulónak.
A szülők, felnőttek továbbra is az épület bejáratáig kísérhetik a gyermeküket, amennyiben konzultációt szeretnének a pedagógussal, előzetes egyeztetés után, igazgatói engedéllyel léphetnek be az iskola épületébe.
Minden diáknak és pedagógusnak kötelező a szájmaszk viselése a közös tereken, lehetőség szerint a tanteremben is. Kiemelt figyelmet kérünk fordítani a megfelelő távolság megtartására, illetve a papírzsebkendő használatára.
Amennyiben a szülő nem szeretné, hogy a gyermeke az iskolába menjen, az intézmény vezetője engedélyezi jelzés esetén a távolmaradást. A kérvényt vagy a KRÉTA felületen, vagy írásban egyéb módon az igazgatónak eljuttatva nyújthatják be. Ez esetben a gyermek igazolt hiányzó lesz. A tananyagot a pedagógus aznap, amikor a tanóra van, eljuttatja a KRÉTA rendszeren keresztül a tanulónak.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben 250 óra hiányzás összegyűlik a gyermeknek, a nevelőtestület dönthet úgy, hogy osztályozó vizsgát tegyen a tanuló.
Az 5-8. évfolyamon továbbra is a digitális tanrend szerint folytatódik a munka, előreláthatóan 2021. május 10-éig.
Amennyiben további kérdése van a kedves Szülőnek, kérem, hogy az osztályfőnöknek szíveskedjék ezt jelezni!
Tóth Pál
intézményvezető